Archive for 2010. Október

h1

Indonézia két fronton küzd a túlélőkért

2010. Október 30.

Néhány nap alatt két pusztító természeti katasztrófa sújtott le Indonéziára. Szumátrától nyugatra egy M7.7-es földrengés és az azt követő szökőár, Jáva szigetén vulkánkitörés követelt áldozatokat.

Hétfőn pusztító erejű, 7.7-es magnitúdójú földrengés pattant ki az óceán mélyén Szumátra szigetétől nyugatra, majd több helyen 3 méternél magasabb szökőár hullámok csaptak le a partokra.
A természeti katasztrófában több mint 400 fő halt meg, több százan – közöttük turisták is – eltűntek. A földrengésben és az azt követő szökőárban sokan megsérültek, 15 sérült állapota súlyos.

Alig 24 óra múlva Jáva szigetén tört ki a Merapi tűzhányó, és a forró hamueső és törmelékár 33 ember életét oltotta ki, sokakat súlyosan megsebesített.

Indonézia tektonikus lemezek törésvonalain helyezkedik el, az ország területe kisebb lemezeken kívül érinti az eurázsiai, az ausztrál, valamint a csendes-óceáni lemezt is. Ennek megfelelően a vulkanikus tevékenység igen aktív, a földrengések gyakoriak. A szigetekből álló ország számára további veszélyt jelentenek a rengéshullámok által keltett szökőárak is. Különösen pusztító volt a Krakatau vulkán 1883-as felrobbanása, valamint a 2004. decemberi földrengés nyomán keletkező szökőárak hatása. Utóbbi csak Indonéziában mintegy 200000 ember halálát okozta, a felbecsülhetetlen anyagi kár mellett. (Összességében az áldozatok és eltűntek száma közelített a 300 ezerhez).

A több ezer kis szigetből álló térség bolygónk negyedik legnépesebb országának számít és festői szépségű partjai miatt a turisták kedvelt célpontja.

A katasztrófáktól sújtott Szumátra és Jáva a legnépesebb szigetek között van, a közel egy időben történt két esemény miatt mintegy 430 fő vesztette életét, sokan megsérültek, az eltűntek száma pontosan nem ismert, de több száz fő lehet.

A mentőcsapatok két helyszínen küzdenek az idővel és szó szerint a tűzzel és vízzel azért, hogy további túlélőket találjanak, a sérülteket megfelelő ellátáshoz juttassák, a fedél nélkül maradt embereket biztonságos helyen helyezzék el.

A szökőár több települést szinte teljesen letarolt, a vulkánkitörés a hegy közelében lévő falvakat vastag hamuréteggel terítette be. Fennakadások vannak a közlekedésben, az áramszolgáltatásban és a kommunikációban és nem lehet tudni, hogy a Merapi a közeli jövőben megnyugszik, vagy még erősebb kitörést produkál.


A szökőár:

A Merapi kitörése:

h1

Tovább emelkedett a Merapi vulkán áldozatainak száma

2010. Október 30.

33 halott, legalább száz sérült Indonéziában a Merapi vulkán kitörése után. A hatóságok a kitörést megelőzően a legmagasabb szintre emelték a riasztást és megkezdték a térségben élők evakuálását, azonban sokan nem vették komolyan a veszélyt.

Fokozott szeizmikus aktivitással, hamu és lávalöveléssel jelezte a 3000 méteres Merapi tűzhányó a közelgő kitörést, ennek ellenére a katasztrófa több tucat ember életét követelte.
Helyi idő szerint kedden 16 óra körül tört ki a vulkán először, a szemtanúk robbanásról számoltak be, majd forró hamu hullott és izzó törmeléklavinák indultak el a tűzhányó körzetében. A Merapi folyamatosan aktív, további kitörésekre is számítani kell. A közeli falvakból már közel 40.000 ember menekült el.

Az eddigi adatok szerint a hamuesőtől 33 ember égett halálra és legalább százan sebesültek meg. A sérültek közül 14 főnél olyan nagy mértékű az égés, hogy állapotuk továbbra is kritikus. Rengeteg háziállat pusztult el és jelentős területen megsemmisült a haszonnövényzet is. A környéket több centi vastagon lepte be a vulkáni hamu, a tűzhányó közelében házak állnak romokban.

A Merapi Jáva szigetén található, utoljára 2006-ban tört ki, akkor két ember vesztette életét.
Legpusztítóbb kitörése 1930. novemberében volt, amikor a forró törmelék 20 négyzetkilométeres körzetben mindent felperzselt és 1300 ember életét követelte.

h1

Több mint 400 áldozata van az indonéziai szökőárnak

2010. Október 30.

Megsokszorozódott a szökőár katasztrófa áldozatainak száma Indonéziában. A legfrissebb adatok szerint több mint 400 fő vesztette életét és gyakorlatilag már nincs remény arra, hogy a mintegy 300 eltűntből bárki élve kerüljön elő. A szökőár a hétfő délutáni 7.7-es magnitúdójú földrengést követően alakult ki.

Szerdán tudtak a mentőcsapatok először eljutni azokra a távolabbi kis szigetekre, amiket a hétfői szökőár legsúlyosabban érintett Indonéziában. A három méteres hullámok hatalmas erővel mosták el a falvakat, és legalább 400 főt öltek meg, így az áldozatok száma a korábbi adatokhoz képest jelentősen megemelkedett – közölték a helyi katasztrófavédelmi hatóságok.
A Szumátrától nyugatra elhelyezkedő Mentawai szigeteken szinte semmi nem maradt épen, a levegőből mindenütt a pusztítás és a szökőár utáni törmeléktenger maradt.
Az eltűnt személyek száma még mindig bizonytalan, hivatalosan még kb. 300 embert keresnek, de már nincs reális esély arra, hogy túlélőt találjanak.

A 7.7-es földrengés helyi idő szerint hétfő este alakult ki, fészekmélysége mindössze 20 km-rel volt az óceán felszíne alatt. Az igen erősnek számító rengést 14 jelentős utórengés követte, ezek közül kettő meghaladta a Richter-skála 6-os fokozatát.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.